Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.
Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) a versailles-i békeszerződés XIII. fejezetében lefektetett elvek alapján 1919-ben jött létre. Alapelve: egyetemes és tartós béke csak a társadalmi igazságosság talaján épülhet.
Az ILO korszakalkotó találmánya a háromoldalú (tripartit) képviseleti rendszer, melyben a munkaadók, a munkavállalók és a kormányok az egyenlőség elve alapján képviseltetik magukat az ILO valamennyi testületében.
Magyarország száz évvel ezelőtt, 1922. szeptember 18-án nyert felvételt az ILO-ba.
Az ILO alapelvei szerint működött a NILO (Nemzeti ILO) Tanács az OÉT (Országos Érdekegyeztető Tanács) felügyeletével, a tripartizmus szellemében.
Az OÉT megszűnése óta (2011) a munkaerőpiac általános kérdéseinek megvitatására nincs megfelelő hazai fórum. Továbbra is országos szintű, háromoldalú egyeztetetést igényelne számos kérdés, így a minimálbér, a garantált bérminimum, a bérfelzárkóztatás, a nyugdíjfelzárkóztatás, a munka törvénykönyve, a munkavédelmi törvény, a sztrájktörvény, a fejlesztési források elosztása, stb.
Magyarország ILO tagságának 100. évfordulója alkalmából a legméltóbb megemlékezés az lehetne, ha a munka világában újjáalakulna a nemzeti szintű érdekegyeztető fórum. Létrehozása és hatékony működtetése újabb lökést adhatna a magyar gazdaság fejlődésének, a dolgozók életminősége javulásának.
Tisztelt Munkaadók, Tisztelt Kormány, Tisztelt Szakszervezetek!
Alakítsuk újjá a munka világában a tripartit típusú érdekegyeztető fórumot!
Budapest, 2022. szeptember 18.
Dr. Agg Géza
a Nemzeti ILO Tanács alapító tagja, SZEF
A 2006. augusztus 20-ai tragikus ünnepi tűzjáték óta dicséretes fejlődésen ment át a meteorológiai előrejelzés, beleérte a néhány órás előrejelzéseket, riasztásokat. A kormány a nemzeti ünnepek előkészítését, lebonyolítását koordináló operatív törzs felállításával biztosítja a programok zavartalanságát. A meteorológiai szakértő az operatív törzs állandó tagjaként segíti, támogatja a döntések meghozatalát, minimalizálva az élet- és vagyonvédelmi kockázatot. Ez az együttműködés 16 évig eredményesen működött, de idén az augusztus 20-ai tűzijáték közvetlenül ismét „emberáldozatot” hozott. A sikertelennek vélt szakmai döntésre hivatkozva a kormány lemondta az Európa legnagyobb tűzijátékaként beharangozott rendezvényt.
Bővebben: 2006 után ismét áldozatot követelt az augusztus 20-ai tűzijáték
Sokkolta az időjósok nemzetközi hálózatát az OMSZ-vezetők menesztése, a Climate Without Borders ezért közleményben fejezte ki szolidaritását két magyar kollégája mellett, írja az atv.hu.
Bővebben: 42 ország 65 meteorológusa állt ki a kirúgott OMSZ-vezetők mellett

2022. május 27. és június 11. között rendezték meg az ILO 110. Konferenciáját Genfben, az ILO székhelyén és az Online térben, hibrid formában. A 187 ILO tagállam munkaadói, munkavállalói és kormányzati küldöttei, valamint különböző nemzetközi szervezetek több mint háromezer küldötte vett részt az eseményen. A COVID 19 válság miatt – két év kihagyással – nagy volt az igény a személyes találkozásra.
-Hírek a munka világából
Évente 13 és fél hónapot dolgoznak, s a kedvezményes nyugdíj 2012-es eltörlése, no meg az öregségi korhatár megemelése miatt a férfi városi járművezetők a korábbinál átlagosan 11, a nők – ha nem lenne a „Nők 40” - 16 évvel később mehetnek nyugdíjba – olvasható az Egységes Közlekedési Szakszervezet közleményében. Az EKSZ Lázár János közlekedési miniszternek megírta: csatlakoznak a Vasutasok Szakszervezete kezdeményezéséhez, s együtt követelik a korkedvezményes nyugdíj mielőbbi visszaállítást. A mostani végtelenül kedvezőtlen foglalkoztatási és nyugdíjazási feltételek miatt ugyanis a városi közösségi közlekedési járművezetők közül sokan meg sem érik a nyugdíjas éveket – érvel az EKSZ elnöke.
Hosszú előkészületek után február 17-én létrejött a gödi gyárban a VDSZ Szakszervezeti Szövetség Munkavállalói Alapszervezetének Samsung csoportja. A csoportot a Samsung SDI Magyarország Zrt. dolgozóiból álló tagsága alapította meg, és a tagok egyidejűleg saját tisztségviselőt is választottak. A cég felé a megalakulásról szóló hivatalos bejelentés megtörtént.
Nem igazolta vissza a gödi Samsung-gyár a Magyar Szakszervezeti Szövetség petíciójának átadására megjelölt időpontot, ezért a szövetség saját kezébe vette a dolgozók tájékoztatását, egyebek között arról a segélyvonalról, amelyen név nélkül tehetnek bejelentést. A maszsz.hu/samsung felületre a néhány nappal ezelőtti elindítása óta több panasz és kérdés is érkezett, miközben a gyárban sokan még nem is hallottak a lehetőségről. Mivel a némaságba burkolózott cégvezetés a szakszervezet követelése ellenére sem fogja eljuttatni a munkavállalókhoz a segélyvonal elérhetőségét, a szövetség szervezői és önkéntesei szórólapokon házhoz viszik az információt.
Gyorsan leütötte Lázár János Győrben feldobott magas labdáját a Vasutasok Szakszervezete: a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását sürgeti a mozdonyvezetők és a Volánbusz járművezetői számára. A miniszter a városban tartott Lázárinfón ugyanis azt mondta, nem zárkózik el attól, hogy megvizsgálja a busz- és mozdonyvezetők öregségi korhatár előtti nyugdíjazásának a lehetőségét. A Vasutasok Szakszervezete most levélben emlékeztette a minisztert e - remélhetőleg megalapozott - kijelentésére, s azt kéri, mielőbb vegye napirendre az ügyet.
Míg 2018-ban 740 ezren igényelték az szja-bevallás tervezetének postai kiküldést, addig 2025-ben már csak 75 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. Egyre többen választják a NAV online felületeit, de aki továbbra is papíralapon intézi, még egy hónapig kérheti a postázását - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
További információk