A Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete elutasítja a területi közigazgatás lerombolását

Nyomtatás
Készült: 2015. január 30.

2011-ben a Kormány azért hozta létre a kormányhivatalokat, hogy azokkal megszüntesse a közigazgatásban uralkodó káoszt, a hivatalokat közelebb hozza az ügyfelekhez.


Az Országgyűlés elé benyújtott, T/2329. számú, az Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat a kormányhivatalok szakigazgatási szerveinek megszüntetésével éppen a területi közigazgatásban folyó szakmai munka ellehetetlenítését, a kormánytisztviselők szakmájuk iránti szeretetének elfojtását éri el, de egy létszámleépítés lehetőségét is magában hordozza. Ez az elképzelés az ügyfelek tekintetében pedig nem lesz egyszerűbb, hanem ügyeik intézésnél hatalmas káoszt fog okozni.

A létszámcsökkentés tervezése is elfogadhatatlan, mert a jelenlegi apparátus sem tudja a feladatokat a törvényes munkaidőben ellátni. Különösen igaz ez a főváros területére. Mindezt még tetézi a januártól bevezetendő egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer, amelynek részleteit még ma sem ismerjük.

A benyújtott törvényjavaslatokkal kapcsolatban nem történt társadalmi egyeztetés.

A társadalombiztosítási dolgozók érdekeit védő szakszervezetünk döbbenettel értesült arról, hogy a területi közigazgatás átalakításával megszűnnének a magyar társadalombiztosítás 1891. évre visszanyúló helyi intézményei.  

Az eddig az egymástól jól elkülönített és hatékony szakmai munkavégzés jövőre elveszne a kormányhivatalok osztatlan szervezetében, az ügyfelek számára követhetetlenné téve azt. A Kormány szerint spórolni kell a közigazgatáson. Ez azt jelenti, hogy a közszolgák csupán statisztikai tényezők, akik számát a gazdaság teljesítőképességéhez, de inkább a Kormány gazdálkodásához kell igazítani, nem pedig az ügyfelek igényeihez.

Ez az a réteg, amely 2008. óta semmilyen béremelésben nem részesült (az illetményalap azóta 38.650 Ft, míg a minimálbér jelenleg 101.500 Ft, a garantált bérminimum 118.000 Ft), sőt, évek óta a 2010. évi szinten kell tartani az illetményeket, hogy azok ne csökkenjenek az előző évekhez képest, megtiltották számukra más kereső vagy egyéb tevékenység folytatását, hogy a keresetüket ne tudják egy tisztességes szintre kiegészíteni.

Követeljük a törvényjavaslat napirendről való levételét a megfelelő társadalmi egyeztetés lefolytatásáig!

Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezete