Dr. Szabó Endre, a KSZSZ Örökös Tiszteletbeli Elnöke köszöntője a Szövetség 30 éves jubileumán

Nyomtatás
Készült: 2021. október 14.

Tisztelt ünnepi ülés! Hölgyeim és uraim!

A mai napon jelentős jubileumot ünnepel a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, fennállásának 31. évfordulóját. Ebből az alkalomból tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, az alapítókat, és nagyra becsüléssel azokat, akik máig kitartottak a Szövetség mellett.

Ma, több mint három évtized múltán is joggal állapíthatjuk meg, hogy a szövetség megalakulása nem csupán a közszolgálat, hanem a szakszervezeti mozgalom egésze szempontjából is példamutató volt. Hozzátehetem, máig modellértékű maradt.

Úgy vélem, a rendszerváltoztatás idején mindannyian azt vizionáltuk, hogy a 31 éves évfordulót a mainál kedvezőbb társadalmi, gazdasági viszonyok, jobb minőségű életkörülmények, korszerűbb közszolgáltatások, a munkavállalók nagyobb biztonságát, megbecsülését jelentő körülmények közepette ünnepelhetjük.

Sajnos ez a prognózis nem vált be. Vízióink több tekintetben illúziónak bizonyultak.

Az említett körülmények, azt a látszatot kelthetik, hogy eredménytelen volt az a munka, amit végeztünk. Hiba lenne, azonban, ha ezt általános érvényűnek fogadnánk el. Még ha eredményeink szerényebbek is annál, mint amit szerettünk volna elérni, illetve amit a munkavállalók, a szakszervezeti tagság joggal várt tőlünk, nincs okunk a kishitűségre. Igyekeztünk becsülettel szolgálni az ügyet, amelyre szövetkeztünk. A társadalmi-gazdasági átalakulás viharait, a közszférát érintő intézkedések negatív következményeit nem voltunk képesek kivédeni, mérsékelni azonban igen. Erre büszkék lehetünk, és legyünk is!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a szakszervezeti mozgalom az utóbbi években a rendszerváltást követő időszak legkritikusabb éveit éli át.

A szakszervezeteknek a rendszerváltás idejéhez hasonlóan ismét fel kell tenniük a kérdést: merre és hogyan tovább?

A kihívásokra adandó stratégiai és taktikai válasz kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagyni az utóbbi időszak jelenségeit. Azokat a jeleket, amelyek jobboldali kötődésű értelmiségiek kritikái, a civil társadalom  nem lényegtelen csoportjainak elégedetlenségét, tiltakozását kifejező megnyilvánulásai formájában jelennek meg.  Külön kiemelem azt az együttműködést, ami az ellenzéki pártok között már megvalósult. Ez az újfajta együttműködés, összefogás, akcióegység folytatandó a szakszervezetei között is. Be kell fejezni a rivalizálást, fel kell hagyni a presztízsharccal. Félre kell tenni vélt vagy valós sérelmeket. Megfontoltan akár a szervezeti struktúra módosításával is alkalmazkodni kell az új helyzethez. A fókuszba a szolidaritást kell állítani. Ez felelősséget és kötelezettséget jelent mindenki, így a SZEF és a KSZSZ számára is!

Tisztelt ünnepi ülés!

A KSZSZ 31 éves történetének leglényegesebb szereplőiként kell szólni azokról a szakszervezeti tagokról, akik kitartottak mellettünk. Tisztelegnünk kell az alapítók és példájukat követő, a KSZSZ különböző vezető testületek munkájában részt vállaló személyiségek előtt.

Köszönet a szövetségünkkel együttműködő partner szervezeteknek, a SZEF tagszervezeteinek, tisztségviselőinek.

Végül személyes hitvallásként engedjék meg, hogy kifejezzem, hálás vagyok a sorsnak azért, hogy a KSZSZ egyik alapítója és első elnöke lehettem. Köszönetet mondok azért is, hogy a Szövetség örökös
tiszteletbeli elnökeként köszönthetem a jubiláló kollektívát.
Azt kívánom a KSZSZ-nek: töretlen aktivitással, a többi szakszervezettel és a partnerszervezetekkel szoros együttműködésben harcoljon tovább a közszolgálatban dolgozók emberhez méltó életminőségéért, s nem utolsó sorban nagyobb társadalmi megbecsültségükért.  Tegye tovább a dolgát, amelyről, mindannyian, akik itt vagyunk, jól tudjuk: nem egyszerű munka, hanem nagyszerű hivatás.

Dr. Szabó Endre
a KSZSZ alapító, örökös tiszteletbeli elnöke