Időtálló közszolgálati törvényt!

Nyomtatás
Készült: 2018. november 21.

A kormány 2018. november 15-én küldte meg az OKÉT és KÉF tagjainak a „2018. évi … törvény a kormányzati igazgatásról” szóló tervezetét, amit a 16-ára kitűzött közös érdekegyeztető fórumon napirendre is tűzött. A Munkavállalói Oldal részt vett az ülésen, de bejelentette, hogy a 195 oldalas javaslat érdemi véleményezésére egy nap nem elegendő. A kormány akceptálta a kérést és két munkanappal megtoldotta a véleményezés határidejét. A beérkezett vélemények ismeretében KÉF ülés keretében a tervezet újra napirendre kerül.

Szövetségünk az alábbiakban néhány sarkalatos követelményt fogalmaz meg az új törvénnyel kapcsolatban.

Szakmai követelmények

Érdemi érdekegyeztetésre van szükség

Ütemezés

Csökkentsük a bürokráciát…

2010. óta a közigazgatásban dolgozók a következő munkajogi törvények hatálya alatt dolgoztak: Közszolgálati tisztviselői törvény (Ktv); Kormánytisztviselői törvény (Kmtv); Közszolgálati tisztviselői törvény (Kttv.), ezen belül kormánytisztviselő és köztisztviselő; Állami tisztviselői törvény (Áttv.); a készülő törvény alapján pedig a Kormányzati igazgatásról (Kit.) szóló törvény hatálya alatt. Ideje lenne véget vetni az 1-2 évente megismétlődő törvénymódosításoknak, helyette az érdemi munkára, benne a bürokrácia csökkentésére koncentrálni.

A törvény szakszerű előkészítésére szánt idő busásan megtérül annak bevezetésekor és az alkalmazása során. Két ide vágó magvas gondolatot tartsunk szem előtt. Széchenyi: „Könnyű törvényeket hozni, nehéz irántuk szimpátiát gerjeszteni”. Kazinczy: „Jót, s jól, ebben áll a nagy titok.”

Bízunk abban, hogy a kormány és a törvényhozás megfontolja a fent megfogalmazott gondolatokat.

Budapest, 2019. november 19.

a Közszolgálati Szakszervetek Szövetségének Elnöksége