Levél Szél Bernadett LMP frakcióvezetőnek

Nyomtatás
Készült: 2018. február 05.

Tisztelt Frakcióvezető Asszony!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnénk mondani azért a határozott kiállásért, amit Ön és frakciója az elmúlt egy évben a közszolgálati tisztviselők érdekében kifejtett. Nagyon hasznosnak ítéljük azt a megbeszélést, melyre 2017. május 16-án került sor az LMP és a KSZSZ vezetői között a Parlament épületében. Ezt követően nyújtotta be Ön a 2018. évi állami költségvetéshez módosító javaslatát, melynek részeként a közszolgálati tisztviselők illetményalapjának emelésére is sor került volna.


A 2018. évi állami költségvetésben a közszolgálati tisztviselők illetményalapja sajnos nem változott, 2008. óta 38 650 Ft. A kormány tovább folytatta a közszolgálat, benne a közszolgálati tisztviselők „mikroszalámizását”, amikor 2017 végén kiemelte a Kttv. (Közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény) hatálya alól az országgyűlési dolgozókat, jelentős béremelést biztosítva számukra. 2014. óta saját bértáblát kaptak a NAV dolgozói és a kormányhivatalokban dolgozó állami tisztviselők is. A Kttv. bértáblája hatálya alá jelenleg csupán az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők tartoznak. Ezt teljes mértékben érthetetlennek, elfogadhatatlannak, súlyos diszkriminációnak tartjuk.

Az önkormányzatokban dolgozó köztisztviselők – jogos követeléseik érdekében – több alkalommal sztrájkot tartottak. A KSZSZ szolidaritásáról biztosította a sztrájkot szervező MKKSZ-t. A központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők jelentős köreiben is sztrájkhangulat érzékelhető, azonban mivel a munkaadójuk közvetlenül a kormány, ezért jelenleg még a félelem uralkodik ebben a körben. Az áldatlan helyzet megváltoztatásáért minden erőfeszítést megteszünk a legális érdekegyeztető fórumokon (OKÉT, KÉF) és a média különböző csatornáin keresztül.

Üdvözöljük az MTI-ben közzétett lépésüket, mely szerint parlamenti vitanapot kezdeményeznek az önkormányzati dolgozók helyzetéről. A fenti indokok alapján tisztelettel kérjük, hogy a vitanap terjedjen ki az önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselőkre és a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselőkre is.

Örömmel vennénk, ha a vitanap kapcsán is eszmét cserélhetnénk a közigazgatás aktuális helyzetéről.

További munkájához jó erőt, egészséget és sok sikert kívánok!

Budapest, 2018. február 5.

Tisztelettel:
Dr. Agg Géza