Megszűnik az OEP - a betegek kerülnek veszélybe!!!

Nyomtatás
Készült: 2016. május 18.

Az OEP (Országos Egészségbiztosítási Pénztár) megszüntetése, illetve más kormányzati szerv alá rendelése folyamatosan kárt okoz a betegeknek és helyrehozhatatlan következményekkel jár, ezért Szövetségünk határozottan ellenzi azt!

A szakmai, a civil szervezetek és a szakszervezetek sem értik a kormány azon döntését, mely szerint az OEP megszüntetése egy évszázados tradíció megszüntetését is jelentené.

A Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete fejezte ki, hogy elfogadhatatlan az OEP megszüntetése. A Magyar Orvosi Kamara közleménye szerint támogatja a kormányzati törekvést, amely az olcsóbb állam létrehozását, a bürokrácia csökkentését célozza, de a meghatározott célok elérése érdekében azonban csak kellő körültekintéssel, felelős szakpolitikai támogatással szabad döntéseket hozni.

Több, az elmúlt hónapokban megjelent cikk, nyilatkozat elismerőleg szólt az OEP egészségügyön belüli szakmai tevékenységéről, ezek a vélemények már önmagukban azt jelentik, hogy a Pénztár munkája nem nevezhető bürokratikusnak, bürokráciát növelőnek.  

Az OEP az egészségügy elsőszámú elszámoló és ellenőrzési szerve, ahol a szakmai és pénzügyi ellenőrzések során igyekeznek az egészségügy indokolatlan kiadásaira is felhívni a figyelmet.  Tevékenysége tízezres nagyságrendű finanszírozási és ártámogatási szerződéskötésről és szerződésgondozásról, a folyamatba épített és helyszíni ellenőrzésekről és az ellátásszervezői lépésekről szól.  Ezek nem hatósági feladatok és nem az ügyfelekkel, hanem a magán- és állami egészségügyi szolgáltatókkal, mint partnerekkel kapcsolatos, magas hozzáadott értékű szakfeladatok, ahol a központi és területi szervezeti egységek bizonyítottan költséghatékonyan, csapatmunkában, egymásra épülően végzik feladataikat.

Az OEP végzi az Egészségbiztosítási Alap kezelésével kapcsolatos feladatokat. Az ártámogatás-elszámolással, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásával, az egészségügyi technológiák befogadásával kapcsolatos eljárásokat. Vezeti a támogatásban részesülő gyógyszerekről, gyógyászati segédeszközökről, gyógyászati ellátásokról szóló egységes nyilvántartást, az egészségbiztosítási nyilvántartásokat.  Elvégzi  a jogszabályokban előirt jogorvoslati, egyedi engedélyezési, illetve méltányossági eljárásokat.  Fenntartja és fejleszti az egészségbiztosítás feladatainak ellátásához szükséges informatikai rendszereket, nemzeti egészségügyi nyilvántartásokat vezet. Munkájának biztonsága az egészségügy hatékony működtetéséhez alapvető. Az OEP 0,4%-os működési költségaránya az ismert európai rendszerek között is a legalacsonyabb. Az ellenőrzés további erősítésével jelentős pozitív költségvetési hatásokat is lehetne generálni.  

Az alkalmazott szolgáltatásvásárlási tranzakciókban sajátosan nem a biztosított/jogosult – biztosító kapcsolat valósul meg, hanem a biztosító – egészségügyi szolgáltató kapcsolat, ami alapján az évi mintegy 150 millió elszámolási tranzakciót a biztosítottak helyett egy egységes, normatív eljárásban az OEP végzi el, amely egyáltalán nem igényli állampolgárok adminisztrációs közreműködését. Ezen túlmenően az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi hivatali rendszere a korábbi átalakításoknak köszönhetően jelenleg már nem rendelkezik önálló jogalanyisággal, közigazgatásilag önálló hatáskörrel és illetékességgel. A területi szervezeti egységek csak a szolgáltató közeli ügyintézést, ellenőrzést szolgálják a bürokráciacsökkentés érdekében. A bürokrácia növekedését és jelentős ellenállást válthat ki az önálló feladattal nem rendelkező területek Budapestre telepítése, csak a szolgáltatók és a betegek sérülnek a közvetlen kapcsolat elvesztésével.

Ha az OEP beolvadna az Emberi Erőforrások Minisztériumába, akkor egy szervezeten belül lenne az egészségbiztosítás, egészségügy irányítása és ellenőrzése, amely egyértelműen összeférhetetlen.   

Az OEP megszüntetése nem egyszerűen egy intézmény végét jelentené, ellenkezőleg, egy olyan évszázados tradícióval való szakítást, amely Magyarországot - társadalmi egészségbiztosítási rendszerét illetően – messze kiemelte a világ államainak sorából. Az egészségügyi ellátórendszer intézményeinek államosítása nem kisebbíti egy olyan független szakmai intézmény fenntartásának, sőt megerősítésének szükségességét, amely képes és hivatott egészségtervezéssel, egészségügyi költségtervezéssel és elemzéssel a kormányzati döntéshozatal megfelelő szintű háttérintézménye lenni. A Magyar Kórházszövetség ehhez a közleményhez csatlakozva kiemelte, hogy az OEP intézményében nemzeti kincsnek tekinthető tudás halmozódott fel a több mint száz kórház finanszírozásának évtizedes tapasztalataiból és e tudás szétaprózása óriási veszteséget hozna, különös tekintettel a nem pénztári funkciókra

A Kórházszövetség az Országos Egészségbiztosítási Pénztár függetlenségének fenntartását és megerősítését tartja szükségesnek.

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete szerint az egyik legfontosabb egészségügyi háttér intézménynek a napi operatív feladatait, az ellátó rendszer működtetésében betöltött szerepét, elemző, tervező és döntést előkészítő tevékenységét, az ellátó rendszerben működő intézményekkel – hatályos jogszabályok alapján - kialakított és működő informatikai kapcsolatait, az önállóságot megszüntető döntés súlyos fennakadásokat okozna az egészségügyi ellátások folyamatos biztosításában.

Az OEP nemzeti értéket képvisel, amely a szervezetben dolgozó szakemberek szakmai ismereteiben, gyakorlati tapasztalataiban, pótolhatatlan értékű adatvagyonában és nem utolsó sorban az ellátó rendszer területi működését segítő és támogató területi szervezeteiben és a hatékonyan működő ellenőrző hálózatában testesül meg. Ezen értékek álláspontunk szerint a szervezet önállóságának megszüntetésével veszélybe kerülnek.

A szervezet önállóságának megszüntetésével, a sok száz napi operatív szintű szakmai funkció működésében olyan fennakadások jelentkeznek, amelyek súlyosan veszélyeztetik az ellátó rendszer zavartalan és átlátható finanszírozását és ezen keresztül a biztonságos betegellátást.

Az OEP folyó feladatainak és funkcióinak átszervezése álláspontunk szerint jelentős és indokolatlan többlet államháztartási ráfordítást igényelne. Álláspontjuk szerint - mint minden szervezetben, így -  az OEP-ben is vannak olyan működési tartalékok, amelyek feltárásával a működési költségek optimalizálhatóak.

Az OEP szakmai feladatai nélkülözhetetlenek. Különösen a kórházak és szakrendelők, a háziorvosi rendszer pénzellátási rendszerének működtetése, a központilag - közbeszerzési eljárás keretében - beszerzett és biztosított nagy értékű eszközökkel való ellátás, az ártámogatási rendszerek működése, az egyedi méltányosság, külföldi betegellátás olyan feladatok, amelyek folyamatos és zökkenőmentes rendelkezésre állása az állampolgárok érdekeit szolgálja.

Külön említést kell tenni az egészségügyi adatok védelmével kapcsolatos aggályokról is, amelyek abban az esetben, ha az OEP nem önállóan működik, sérülhetnek.

A magyar társadalombiztosítási szervek sohasem tartoztak minisztériumi szervezetbe.  

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság látja el az 5 000 milliárdos (!)  társadalombiztosítási alapok kezelését, felügyeletét.

Az OEP megszűntetése azért is logikátlan, mert feladatai számát, a kezelt pénzösszeget és ügyfélkörét – a teljes magyar lakosságot – tekintve kimondottan kis költségvetéssel működött. Míg 1998-ban az intézmény az akkori E-Alap kiadási oldalának 3,5 százalékával gazdálkodhatott, mára az ez arány 1,5 százalékra csökkent. Németországban a társadalombiztosító költséghányada 5 százalék körüli, míg az üzleti biztosítóké 10 százalék felett van. Ami pedig a dolgozói létszámot illeti, az OEP – saját honlapja szerint – tavaly év végén 1272 fővel működött.

Az OEP függetlenségének fenntartását és megerősítését tartjuk szükségesnek.

Kérjük a Kormányt, hogy egyértelműen az önálló Országos Egészségbiztosítási Pénztár fenntartása mellett döntsön!

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének Elnöksége