Köddé vált ígéretek, elkeseredett kormánytisztviselők

Nyomtatás
Készült: 2016. április 19.

Hol tart a Központi Államigazgatás dolgozóinak 2016. július 1-re megígért életpálya modell bevezetése? Az életpálya modellt a kormány csak a járási, és a megyei kormányhivatalokra mint az ügyintézői oldal legfőbb teherviselőire terjeszti ki. Célként említi: meg kell változtatni azt a szemléletmódot, hogy a hivatali ügyintézésre szükséges rosszként tekintsenek az ügyfelek, kultúraváltozást, ügyfélbarát ügyintézést emleget. Elképzelései szerint a jövőben létrehozandó köztisztviselői karban dolgoznak majd olyan közszolgák, akik biztosítják az állam megfelelő működését. Ez a gondolkodásmód minden tekintetben nélkülözi a racionalitást. Ha a jelenlegi köztisztviselői állomány nem az elvárásoknak megfelelően teljesítene szinte folyamatosan erőn felül, akkor a jelenlegi államszervezet már régen „bedőlt” volna.  Az új életpálya révén szeretné megteremteni annak lehetőségét, hogy a tisztviselők egész életükön át hazájukat, polgártársaikat szolgálják. Valóban, egyre kevesebben akarnak életük végéig a kormány szolgálatában dolgozni. Tehetséges fiatalok jönnek, és hamarosan távoznak is a közigazgatásból. Nincs kiszámítható és tervezhető közszolgálati életpálya, nem látják biztosítottnak fejlődésüket, saját és családjuk megélhetését és jövőjét. Az új tervezet megszüntetné a nyelvvizsga pótlékot, a béren kívüli juttatások nagy részét, melynek megint a fiatalok lennének a legfőbb vesztesei. A pályakezdő munkavállalók szempontjából rendkívül kedvezőtlen kategóriákon belüli sávos illetményrendszer tovább növelné kiszolgáltatottságukat.

A fizetések tarthatatlan állapotát jellemzi egy középfokú végzettségű, 50 éves rákos betegségen átesett kollega. Egészsége fenntartásához szükséges életmódot, táplálkozást egyedülállóként, havi 127 ezer forintos keresetéből nem tudja finanszírozni, de minimális megélhetése (lakásfenntartás) sem biztosított. Másik középfokú végzettségű dolgozó 38 év után 135 ezer forintot visz haza. Vidéki munkatársnő kiskorú gyerekkel maradt egyedül. Kétségbeesett, reménytelen helyzetében hivatali munkája mellett kénytelen más munkát is vállalni. A felsőfokú végzettségű kormánytisztviselők helyzete is kedvezőtlen. Váratlan helyzetekben, baleset, betegség, rendkívüli kiadások esetén nincs tartalék, éppen csak a következő napokra tudnak tervezni.

A nagy öröm és remény, amit a kormány a 2016. július 1-i életpálya modell bevezetésével megígért, szertefoszlott. Helyette a kormánytisztviselők szívében csüggedés, csalódottság és keserűség maradt.

Tóthné Komonyi Judit
KSH Szakszervezeti titkár